Két kultúra metszéspontjában – Ahmed Amran, szolnoki író

Megosztás

Ahmed Amran 1966-ban egy 200 lelkes jemeni faluban született. A pici hegyi falut (ahogy egy interjúban jellemezte) még a térképek sem jegyzik, a legközelebbi város több mint 3 órányira volt a településtől, amit teve- vagy szamárháton lehetett megtenni.

A faluban nem volt iskolaszerű oktatás, így ritkaságszámba ment, ha valaki tudott írni és olvasni. Ahmed Amran a helyi vallási vezető segítségével megismerkedett a betűkkel és öt-hatéves korára már folyékonyan olvasott, később írt is. A kis, világtól elzárt faluban kevés munka akadt, így a legtöbben messzi vidékekre utaztak, ahonnan csak évek múltán tértek vissza. Kézzel írott levelek útján kommunikáltak otthon maradt családtagjaikkal, de kevesen akadtak, akik ezt el is tudták olvasni és meg tudták volna válaszolni. A kis Ahmed alkalmasnak bizonyult erre a feladatra: felolvasta a sokszor hétpecsétes titkokat tartalmazó, magánjellegű sorokat és válaszolt is rájuk. A későbbi írói pálya itt pecsételődött meg. Az Eső című irodalmi lapnak adott interjúban így emlékezett ezekre az évekre:

Aki a levelet íratta, az érzelmeit is belefogalmazta vagy fogalmaztatta. Megtanultam, hogyan lehet leírni az érzéseket. Egy tanulatlan ember nem érzéseket, hanem érzelemfelhőket sugároz. Akadtak friss házasok a levelezők között, akiknek az emócióit úgy kellett kezelni, hogy intenzitásuk megmaradjon, de az illem köntösébe öltözzenek. Nagy volt az esélye, hogy a férj, akinek a levelet küldik, szintén nem tud olvasni, hanem ő is felolvastatja valakivel. Ezeknek az érzelmeknek a szavakba bújtatása nagy iskolám volt. 

Hétéves korában, a véletlennek köszönhetően került Szaúd-Arábiába, ahol már iskolába járhatott és tizenöt éves korára már versei, cikkei jelentek meg.

A középiskolát követően, több mint harminc évvel ezelőtt, 1987-ben állami ösztöndíjjal érkezett Magyarországra. A Miskolci Egyetemen kezdett geofizikát hallgatni. A beilleszkedés éveiről így vallott egy 2015-ös interjúban:

Arra törekedtem, hogy megértsem az itteni szokásokat. Megértsem és gyakoroljam. Engem nagyon jól fogadtak a diákok, a kollégiumi szobatársak. Próbáltak velem kommunikálni. Eleinte ez nehezen ment, de vittek mindenféle rendezvényre, s vidékre is a családjaikhoz. Kedvence voltam mindenkinek, jöttek, hogy miben tudnak segíteni. Tényleg létezik ám egy bányászkollektíva, bányászösszetartás. Legalábbis akkoriban, mikor oda jártam, ott segítőkészek voltak az emberek.

Ahmed Amran ma Szolnokon lakik, geofizikus mérnök és kutatási terület-vezető a Molnál. Itt alapított családot, egy fia és egy leánygyermeke van a magyar feleségétől. Sok verse, novellája jelenik meg ma is arabul, de 2015 óta magyarul is publikál. 2017-ben látott napvilágot első magyar nyelvű, Az utolsó ebéd című novellakötete, ezt pedig a Lélek gőze című könyv követte.  Művei középpontjában a társadalom, az ember, a család és a táj áll, novelláit a lírai lelkület jellemzi.

Bistey András író ezekkel a szavakkal méltatta Ahmed Amran egyik kötetét:

Ahmed Amran írói munkássága több szempontból is érdekes jelenség a magyar irodalomban. Első könyve okkal kelthet érdeklődést, és nem csak szerzőjének életútja miatt. Sajátos arab-magyar kulturális kötődése olyan színt hozhat irodalmunkba, amilyennel, emlékezetem szerint, eddig nem találkoztam.

Akit bővebben is érdekel az író kalandos életútja, olvassa el a vele készült teljes interjút, vagy nézze meg a Szolnok TV által készített Szócséplés című podcastot.

Kapcsolódó cikkek